HA-DX 2013
Írta: ha5oj - Dátum: Január 23 2013 14:46:42

HA-DX 2013

Na már megint milyen furcsa kódok, vagy rövidítések kerültek ide?

Neeeem, neeem, ez most nem geocacging, ez a másik hobbi, a rádióamatőr..... és abból is a verseny. Ez most éppen az ez évi magyar rendezésű rövidhullámú világbajnokság.

Hírek képei: hadx2013.jpg

Jól hangzik, ugye? Megmagyarázom: HA - Magyarország, DX - nagy távolságú összeköttetés, rövidhullám - 3-30MHz-ig terjedő frekvencia sáv, világbajnokság - a világ bármely rádióamatőre indulhat a versenyen. Annyiban azért ez különbözik a "megszokott sport versenyektől", hogy itt nem gyűlünk össze egy nagy arénában, a közönség sem tombol, bíztatva országa versenyzőit, és futni sem kell (szerencsére!). A résztvevők otthon, vagy a klubjukban, esetleg versenyállomásukon várják a rádió adó-vevő előtt, hogy a greenwich-i időt mutató óra déli 12-re forduljon, és kezdődhet a 24 órán keresztül tartó rádiózás. Kinek-kinek a vérmérséklete szerint történhet ez morzebillentyűvel (mint a képen), vagy mikrofonnal a kézben. Esetleg mindkettővel, persze felváltva. Ezen a versenyen a magyar állomásoknak az a célja, hogy minél több állomást és különböző országot naplózzanak. A külföldiek esetében a minél több állomás mellett, a minél több magyar megye az elérendő cél. A verseny végén a résztvevők elküldik az összeköttetések adatait tartalmazó jegyzőkönyvet a rendező   (ez esetben a Magyar Rádióamatőr Szövetség versenybizottsága) e-mail címére......majd várnak türelmesen. A beérkezett jegyzőkönyvek számától függően - ez akár néhány ezer is lehet - két hónapon belül eredményt hirdetnek a verseny honlapján. A kiértékelést régen egy kisebb csapat végezte, igen komoly, fáradságos munkával. Manapság, az elektronikus log-oknak köszönhetően ezt a munkát számítógép végzi. Idén úgy döntöttem, hogy a 21MHz-es sávot választom, vegyes üzemmódban - vagyis morzézós és dumálós vegyesen, és kis teljesítménnyel - 100W ment az antennára (SOSB-MIX-LP). Az eredmény 100 QSO (összeköttetés), 24 DXCC (ország) 3 kontinensről, és 13 szorzó (az elért magyar megyék). Összesen 4212 pont, ha nem hibáztam. Most jön a "várok türelemmel", majd március vége felé kiderül, hogy ez mire lett elég.